Fenntartó

Angyalszív Gyermekeinkért Alapítvány

Rólunk

Az Angyalszív Gyermekeinkért Alapítvány az Aranyliget Waldorf Óvoda, Általános Iskola és AMI fenntartó szervezete, 2019. április 10-én került bejegyzésre.

Az alapítvány tagjai azon szülők, akik – 2018. szeptember óta a volt szarkási iskolában – elindítói voltak mindannak a folyamatnak, melynek célja volt a hiteles szülői érdekképviselet létrehozása és hatékony működtetése. Később közülük kerültek ki az ott megalakított SZÉK (Szülői Érdekképviseleti Kollégium) alapító tagjai, melyhez folyamatosan léptették be a többi szülőt is, akikkel szilárd szülői közösséget hoztak létre.

Követték és egyben támogatták gyermekeik osztálytanítóját/óvódapedagógusát mert a régmúlt eseményei az előző intézményben arra sarkallták őket, hogy új intézményalapításba kezdjenek.

Ez a szülői csapat 2019. április és augusztus között megteremtette annak feltételét, hogy a sok éves waldorf pedagógiai munka új fenntartó égisze alatt működhessen tovább, és mivel a teljes pedagógiai kollégium felállt az előző intézményből, így a gyerekek a megszokott közösségükben saját osztálytanítóikkal folytathatták tovább iskolai életüket új név alatt, új helyszínen.

Az Angyalszív Gyermekeinkért Alapítvány, mint fenntartó megalapításával és új intézmény létrehozásával ez a szülői közösség továbbra is együtt tudott menni a waldorf szellemiség jegyében azon az úton, melyet gyermekeinek választott.

Az előző évek tapasztalását követően, a hibákat kiszűrve, egységben kíván tovább haladni ezen az úton. 

 

Célok, tervek

Elsődleges cél az antropozófiai szemléletű waldorf-pedagógiai programmal működő óvodai és iskolai szintű nevelés és oktatás elősegítése, támogatása, az alternatív pedagógia ismertté és elismertté tétele az oktatás- és nevelésügyben.

2019 szeptemberében egy, 2020. év iskolai tanévétől két épületet bérlünk a Neumann János Egyetem Botanikus Kertjében található volt Kertészeti főiskolai épületegyüttesből általános iskolánk számára. Frekventált helyen található oktatási intézményünk jól megközelíthető, városközponti létesítmény, azonban szeretnénk a jövőben saját tulajdonú épületet biztosítani az intézmény számára. Ennek megvalósítása hosszú távú terveink között szerepel. Több lépést tettünk már a jelenleg is elhagyatott, üresen álló volt Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet miklóstelepi épületkomplexumának megszerzésére és leendő felújítására, bízva az együttműködési lehetőségben.

Óvodaépületünk felújítási munkálatait követően 2 csoport számára elegendő hellyel nyitja meg kapuit 2020-ban egy csendes utcában, mégis a városközponthoz közel.

 

Székhely: 6000 Kecskemét, Pázmány Péter u. 13.

E-mail: info@angyalszivgyermekeinkert.hu

Tel.: +36 70 408 1935

Bankszámlaszám: 51700100-18252006-00000000

(Fókusz Takarékszövetkezet)

IBAN szám: HU5170 0100 1825 2006 0000 0000

Adószám: 19141459-1-03

Alapítvány képviselője (elnök) :  Szilvási-Hazag Imre

E-mail: elnok@angyalszivgyermekeinkert.hu

Családok mondták…

Két gyermekünk jár az iskolába, a harmadikkal hamarosan kezdjük az ovit. Gyermekeink kiegyensúlyozottak,boldogak,remekül helyt állnak az élet minden területén,feltalálják magukat a világban. Ez a segítő,támogató környezetnek köszönhető! Szeretünk Aranyliget Waldorf Iskola!

Radnótiné Bálint Nikoletta